Az Adobe Flash-nek bealkonyult

Az Adobe Flash Player 2020-ig megszűnik

az adobe flash player megszűnik 2020-raAz internet egyik legellentmondásosabb eleme, az Adobe Flash fokozatosan meg fog szűnni 2020-ig, jelentette be az Adobe. A nagy böngészőkészítők – köztük a Microsoft és Google -, egyidejűleg bejelentettek az elkövetkező évekre nézve a fokozatos megszüntetéssel kapcsolatos terveiket.

Az Adobe szerint már elég előrelépést értek el a nyílt internetes szabványokon belül – mint amilyen a HTML5 – , ezért eljött az ideje a Flash leépítésének. Az Adobe és Macromedia számos innovációt nyújtott a weben a böngésző pluginek segítségével, éppen ezért szilárd meggyőződésük, hogy 2020 végéig mindezek a szükséges médiafunkciók és -szabványok széles körben elterjednek és elérhetők lesznek az ügyfelek számára.

Pontosabban, az Adobe Flash Player-nek a vállalat szerint 2020-ig végképp befellegzik, ami azt jelenti, hogy egyszerűen már nem fog működni. Ez drámai hatással lesz az olyan oldalakra, mint a Newgrounds, amely a Flash-szerző és HTML5 tartalom tárolójává fejlődött. A Facebook szintén foglalkozott a webhelyén futó Flash-alapú játékok kérdésével.

Sokak számára azonban a Flash legjobb esetben nem volt más, mint egy zavaró tényező, legrosszabb esetben pedig egy komoly biztonsági kockázat.

A Flash-alapú exploitok évek óta keringtek az interneten, macska-egér játékot űzve a hackerek és az Adobe fejlesztői között. Steve Jobs hivatalosan kitiltotta a Flash-t az iPhone-ból, azt állítva, hogy a Flash károsan befolyásolja az akkumulátorok élettartamát és biztonsági kockázatot is jelent.

2015-ben például a hackerek lehetőséget láttak egy Flash exploit-ban arra, hogy számítógépeket fertőzzenek meg rosszindulatú programokkal. Válaszul a Mozilla Firefox alapértelmezés szerint blokkolta a Flash-t, amíg az Adobe ki nem bocsátott egy patch-t. Biztonsági kérdéseket félretéve, a PCWorld szintén megállapította, hogy a Flash akár 80 százalékkal lelassítja a böngészőket.

Időközben a böngésző-készítők elkezdték egyfelől a Flash alapértelmezett blokkolását, vagy legalábbis megkérték a felhasználókat, hogy amennyiben használni akarják, külön engedélyezzék azt (ma a webhelyeknek engedélyt kell kérniük arra, hogy a Google Chrome és a Microsoft Edge szolgáltatáson belül futtassák a Flash-t), másfelől mindenütt folynak az olyan saját fejlesztések, amelyek kiküszöbölik az Adobe kivonásával járó esetleges problémákat.

Az Adobe Flash megszűnésének várható kronológiája

  • 2017 végéig és 2018 elejéig a Microsoft Edge továbbra is engedélyt fog kérni a felhasználóitól, hogy futtassa a Flash-t a legtöbb webhelyen, amikor először látogatják meg azt, és emlékezni fog a felhasználók preferenciáira a későbbi látogatások során. Az Internet Explorer továbbra is engedélyezni fogja a Flash használatát, anélkül, hogy erre külön engedélyt kérne erre az időre.
  • 2018 közepétől 2018 végéig a Microsoft frissíteni fogja a Microsoft Edge-t, hogy engedélyt kérjen a Flash számára az egyes munkamenetek futtatásához. Az Internet Explorer továbbra is engedélyezni fogja a Flash-t az összes webhely számára 2018-ban.
  • 2019 közepétől 2019 végéig a Microsoft alapértelmezés szerint letiltja majd a Flash szolgáltatást, mind a Microsoft Edge, mind az Internet Explorer alkalmazásban. A felhasználók mindegyik böngészőben újra engedélyezhetik a Flash alkalmazást. Mikor a felhasználó újra az engedélyezés mellett dönt, a Microsoft Edge továbbra is a Flash engedélyezését kérheti külön webhelyenként.
  • 2020 végéig a Microsoft eltávolítja majd a Flash alkalmazást a Microsoft Edge-ben és Internet Explorer-ben, a Microsoft Windows összes támogatott verzióján. A felhasználók képtelenek lesznek engedélyezni vagy futtatni a Flash-t.

A színfalak mögött a Google szintén azon ténykedik, hogy lassan, de biztosan kivonja a forgalomból a Flash Playert – a vállalat fejlesztői a gyorsabb, biztonságosabb és erőforrás-takarékosabb HTML felé terelik az internet közönségét. Ez mindenképpen azok érdekében is történik, akik saját áramforrással rendelkező hordozható számítógépeket alkalmaznak: egy laptop vagy tablet akkumulátorának üzemideje nagyban függ attól, milyen szoftverek futnak weboldalak böngészése közben.

Mit jelent ez számodra?

Majdnem semmit. A böngészők működtetői apait-anyait beleadnak abba, hogy a a böngésződ a lehető legritkábban találkozzon a Flash-el, míg végleg ki nem múlik 2020-ban. A Flash kétségtelenül megélt szép pillanatokat, de immár befellegzett neki. Szálljon az internet békéje digitális poraira.


2020-ig megszűnik az Adobe Flash Player

Szervizünkben a laptop akkumulátor kímélése érdekében eddig is ajánlották szakembereink, hogy a felhasználók tartózkodjanak a rossz energiahatékonyságú alkalmazások futtatásától.

adobe-flash - laptop akkumulátor
Az Adobe Flash Player alkalmazások futtatása lerövidíti a laptop akkumulátor feltöltés nélküli üzemidejét

Ne rázzon meg senkit a hír: három éven belül megszűnik az Adobe Flash Player – és soha többé nem lesz futtatható. Az Adobe cég immár hivatalosan is bejelentette, hogy a web egyik ellentmondásos és sokak szerint legkockázatosabb, több böngésző által már most blokkolt eleme fokozatosan meg fog szűnni 2020-ig. – Tudható, hogy a keresőoptimalizálás alapelveit ismerő honlapkészítők és SEO-szakemberek a weboldalak optimalizálása érdekében a  már régóta kerülik a Flash alkalmazását. | Kulcsszavak Google kereséshez: megszűnik az Adobe Flash Player, szoftver,  böngészők, IT biztonság, böngészők, weboptimalizálás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.