Készítsd fel a laptopod az évre

Új év, új laptop? Ha már eleged van a laptopodból, lassú, korszerűtlen, melegszik, már három évvel ezelőtt is elavult volt, magától kikapcsol, nem tudod róla kitakarítani a vírusokat, akkor talán úgy érzed, eljött a csere ideje.

Pedig lehet, hogy nincs is szükség cserére csak egy kis karbantartásra vagy felújításra, hogy jól működő laptoppal kezdhesd meg az újévet.

Laptop felújítás

Mi az a laptop felújítás?

Ha elhozod a laptopodat egy teljes körű felújításra, akkor az általános karbantartás, takarítás mellett kicserélünk benne minden olyan alkatrészt, ami már elhasználódott, nem megfelelően működik, kopott. Így például a régi pixelhibás vagy karcos laptop kijelző helyére kaphatsz egy teljesen újat, kicserélhetjük a törött burkolatot vagy a gyengélkedő merevlemezt, még azelőtt, hogy adatot vesztenél. Ha már nem működik az akkumulátor, ahelyett is tudunk újat adni.

A rossz laptop alkatrészek cseréje vagy javítása mellett lehetőség van fejlesztésre is: ha lassú a géped és több memóriára lenne szükség, esetleg fogy a tárhely, és nagyobb merevlemezre lenne szükség, abban is tudunk segíteni. Sőt, ha drámai változásra vágysz, egybekötheted a laptop felújítást egy SSD beszerzésével, amitől sokkal gyorsabb lesz a rendszerindulás vagy a programok betöltődése.

Miért jó ez neked?

Lesz egy teljesen újszerű, garantáltan jól működő számítógéped, és sokkal kevesebbet kell költened erre, mintha egy valóban új gépet vennél. Nem csak az új alkatrészek miatt: ha nálunk újíttatod fel a laptopod, 1 évig teljes körű szervizgarancia vonatkozik rá – tényleg, mintha új lenne.

Ha a laptopoddal nincsen nagy gond, alapvetően megfelelne az igényeidnek, de ráférne egy kis fejlesztés, vagy van benne néhány hibás alkatrész, akkor neked a laptop felújítást ajánljuk.

laptop-karbantartas

Laptop tisztítás, karbantartás

A porszemek és a szöszök a géped ellenségei, de szerencsére viszonylag könnyen meg lehet tőlük szabadulni. Erre a garanciaidő lejárta után akkor is szükség van minden évben, ha tökéletesen elégedett vagy a laptopod teljesítményével.  Rengetegszer írtuk már, de nem lehet elégszer hangsúlyozni a rendszeres takarítás fontosságát, ha szeretnéd sokáig megőrizni a laptopod épségét.

Mi történik a laptop tisztítás során?

Kívül-belül alaposan megtisztítjuk a gépet a lerakódott portól, piszoktól, morzsáktól, ujjlenyomatoktól és egyéb nem oda való elemektől. A tiszta laptop hűtőventilátor hatékonyabban dolgozik, alacsonyabb hőmérsékleten pedig a laptop minden alkatrésze stabilabban és tartósabban működik.

Ezen felül újrapasztázzuk a gépet. A hűtőpaszta fontos eleme a hűtési rendszernek, viszont nem kifejezetten tartós anyag, ezért ha komolyan vigyázni szeretnél a számítógépedre, évente érdemes ezt is rendbe rakni, rendbe rakatni.

Miért jó ez neked?

A legtöbben nem veszünk 2 évente új laptopot, ha viszont sokáig szeretnéd használni a gépet, akkor fontos gondolni a karbantartásra is. A laptop tisztítás nem csak esztétikai szempontból fontos (főleg nem abból), hanem akár évekkel is meghosszabbíthatja a gép hasznos élettartamát.

Keresd Magyarország piacvezető laptopszervizét!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.