kedd, október 10, 2023
KezdőlapLaptop töltőMacbook Air töltő és belső komponensek - 2018-tól napjainkig

Macbook Air töltő és belső komponensek – 2018-tól napjainkig

MacBook Air töltő és belső komponensek – 2018-tól napjainkig

A MacBook Air 2009-es megjelenésével (és ebben az évben jelent meg a sima MacBook is, a Pro pedig már 2008-ban bemutatkozott) az Apple rendesen lefedte a laptopok piacát. Mind méretben, mind pedig tudásban. Mára megmaradt ebből a trióból a MacBook Air és a Macbook Pro.

Air képviseli a könnyebb, kisebb, hordozható laptopot, míg a Pro nagyobb, nehezebb, és erősebb, mint a légies Air.

Ha nagyon szőrszálat szeretnénk hasogatni, akkor írhatnánk, hogy az Air-be is beférhetne egy 14, vagy 15,6-os verzió. Ami persze, kevésbé mutatna jól a könnyed, egyszerűen mozgatható kategóriában, de amúgy egy bivalyerős gépet kényelmesebb nagyobb kijelzőn használni, mint egy kisebben.

Persze ez szubjektív vélemény, és valószínűleg a Mac userek már rég megszokták ezeket a méretarányokat.

Mi most a MacBook Air töltő alakulásával fogunk foglalkozni, illetve picit a belső komponenseket is megnézzük, de csak amolyan könnyed, rapid formában. Nem fogunk a kezdetekig, azaz 2009-ig visszanyúlni, csupán 2018-ig. Így is egy majd 5 éves géppel kezdünk, ami persze nem lassú, sőt, de ettől jobban már nem szerettünk volna visszanyúlni a MacBook Air történelemben.

MacBook Air (Retina, 13-inch-2018)

Ha őszinték szeretnénk lenni a MacBook Air töltő fejlődése / alakulása viszonylag unalmas pályát járt be. A 2018-as modelltől indulva sok izgalmat a MacBook Air töltő frontján nem fogunk tapasztalni. Erre szokták azt mondani, hogy ami bevált, azon kár változtatni.

És tényleg! Legalábbis más magyarázatot kevésbé tudunk elképzelni, mert teljesítményben, felhasználói élményben, fényerőben általában nőttek a MacBook Air generációk.

Ezt a gépet USB-C-s kábellel és adapterrel lehet tölteni. Az Apple az adapter formájában jelezte forma- és színvilágát, a kábelben már nem köszönt vissza MagSafe töltési megoldás.

Ez mondjuk abból a szempontból jó választás volt, hogy bármilyen USB-C végű töltővel lehet tölteni a MacBook Airt. Ez pedig nem elhanyagolható, hiszen az USB-C csatlakozás igen elterjedt.

MacBook Air (Retina, 13-inch-2019)

A legnagyobb állóvíz a 2019-es modell esetében volt itt ugyanis csak finomhangolás történt. Ugyanúgy i5-ös 8. generációs processzorokat és LPDDR3-as memóriákat alkalmaztak. A MacBook Air töltő kérdésében sem változott semmi, ugyanaz maradt, mint az előző modell, azaz 30W-os adapter tölti a gépet USB-C-n keresztül.

klasszikus 30W-os Apple töltő, 1 db USB-C töltési lehetőséggel
Macbook Air töltő és belső komponensek - 2018-tól napjainkig 1

MacBook Air (Retina, 13-inch, 2020) / MacBook Air (M1, 2020)

Komolyabb váltás 2020-ban jött a MacBook Air életében ugyanis ekkor már az Apple a saját gyártású SoC-át is hadba küldte. Így lehetett rendelni a 2020-as gépet még Intel processzorokkal (i3 / i5 / i7), illetve M1-gyel is. Mivel a saját gyártás sokkal jobb megoldás volt, gyaníthatóan több M1-es gép fogyott, mint Inteles. Fontos megjegyezni, hogy ezekben a gépekben már LPDDR4X memóriák voltak.

A macbook air töltő használata még itt is 30W-os adapterrel történt USB-C-n keresztül, de legalább, akinek volt már korábban MacBook Air-je, az több töltőt tudott használni.

Ne felejtsük el azt sem, hogy az USB-C-n keresztül a MacBook Air töltő helyett továbbra is lehetett más töltőt használni, a lényeg, hogy illeszkedjen az USB-C foglalatba.

MacBook Air (M2, 2022)

Az igazi váltás a 2022-es MacBook Air-rel jött el. Ez a széria ugyanis már csak és kizárólag az M2 megoldásra épült, nem volt Intel-es alternatíva. Az M1-gyel amúgy is megmutatta az Apple, hogy céleszköz gyártásában megfoghatatlan, hiszen köröket vert teljesítményben az Intelre. Ezt pedig tovább erősítette az M2-vel.

Szerencsére nem csak a teljesítmény növelésére figyeltek, de a MacBook Air töltő is megújult. Részben, típus függően.

A részbent azért írtam, mert a 8 GPU magos M2-höz továbbra is egy 30W-os adapter jár, de már nem USB-C kábellel, hanem MagSafe 3-mal. Persze mondhatjuk, hogy vége a standard töltők világának az Air esetében is, de ez nem teljesen igaz.

Ha úgy közelítjük meg, hogy a MacBook Air töltő, amit a laptophoz csomagolnak, már nem USB-C-s, akkor mondhatjuk azt, hogy igen, nincs már meg az eddig egységes USB-C töltési mód. Azt azonban ne felejtsük el, hogy a MagSafe technológia nagyon jól ki lett találva.

Ez ugyanis mágneses elven „ragasztja” össze a MacBook töltő csatlakozását és magát a MagSafe 3 kábelt. Aminek az az előnye, hogyha véletlenül valaki beleakad a töltőkábelbe, akkor nem rántja magával az egész gépet (megkockáztatva egy lehetséges sérülés bekövetkezését), hanem csak a töltőkábel fog leválni a laptopról. És ez azért nem rossz dolog, akárhonnan nézzük.

Viszont a lehetőség továbbra is adott, hogy USB-C csatlakozáson keresztül is töltsük a gépet, mely által akkor is etetni tudjuk a laptopot, ha éppen nincs nálunk a gyári töltő. Ez pedig szintén egy olyan dolog, ami váratlan helyzetek esetén se hagy minket pácban.

Amellett a tulajdonság mellett se menjünk el, hogy eddig és most is 2 darab USB-C csatlakozó volt/van a laptopon, meg egy jack dugó. És ennyi. Ha hozzávesszük, hogy lett egy MagSafe 3-as töltő, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy nyertünk egy csatlakozást, mert nem azon kell tölteni a masinát.

macbook air töltő
Macbook Air töltő és belső komponensek - 2018-tól napjainkig 2

Azt viszont senki se kérdezze meg, hogy lehetséges-e egyszerre MagSafe 3-on és USB-C-n keresztül tölteni a gépet a gyorsabb feltöltés érdekében. Mondjuk azt több helyen is láttuk, hogy az USB-C / MagSafe 3 kábelt bedugták a gép mindkét csatlakozójába és a laptop önmagát töltötte. A végtelen áram nem került a tulajdonságok listájába.

Viccet félretéve, nézzük meg a 10 GPU magos MacBook Air töltője miben más a 8 magoshoz képest.

Az adapter változott értelemszerűen az ugyanis már 35W-os, illetve 2 eszköz tölthető vele, azaz két USB-C slot van az adapteren.

35W-os, 2 USB-C töltéssel rendelkező adapter
Macbook Air töltő és belső komponensek - 2018-tól napjainkig 3

Kábelből ugyan az a MagSafe 3 jár a géphez, mint a 8 GPU magos esetében.

Mindemellett opcionálisan rendelhető 67W-os USB-C adapter is.

Ha nehezen is, de a MacBook Air töltő is elindult a fejlődés útján, még, ha nem is olyan rohamtempóban, ahogy az Apple saját fejlesztései haladnak.

Ti melyik megoldást preferáljátok a töltéshez? Ha van külön töltőcsatlakozó, vagy ha egy USB-C portot kell feláldozni a töltéshez?

TOVÁBBI CIKKEK A TÉMÁBAN

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

- Advertisment - spot_img
- Advertisment -spot_img

Izgalmas témák

Közkedvelt Cikkek

Legújabb hozzászólások