kedd, október 10, 2023
KezdőlapLaptopA laptop rövid története – II. Osborne, Toshiba T1100

A laptop rövid története – II. Osborne, Toshiba T1100

Az előző részben részletesen ismertettük az első tervezett és az első megvalósult laptop születésének a történetét, leírtuk paramétereit. Megtudtuk, hogy a Dynabook projekt a maga korában még megvalósíthatatlan volt, a Grid Compass pedig eredetileg tömeges felhasználásra készült, de magas ára miatt végül a NASA-nál alkalmazták. Nézzük az időben ezek után következő nagy előrelépéseket.

Laptop café - Laptop
Grid Compass

II. A Grid Compass utáni korszak: Osborne-1 és Toshiba-T1100

Osborne 1 – a cipelhető táskagép

Laptop café - Laptop
Osborne 1

A piacon az első notebook 1981-ben jelent meg. Az Osborne 1 névre keresztelt hordozható számítógép 11 kg-ot nyomott, egy 4 MHz-es processzor látta el benne a CPU feladatát, 64 kB operatív memóriával látták el, a kijelzője pedig mindössze 5 collos volt. Két darab 5,25″ floppymeghajtót tartalmazott, és már autonóm módon akkumulátorról is üzemelt. A számítógépet a CP/M 2.2 operációs rendszer működtette, amely alatt az irodai alkalmazások közül az abban az időben legsikeresebb szövegszerkesztő, a WordStar, illetve a SuperCalc táblázatkezelő futott.

Az Osborne 1 jelentős üzleti sikereket ért el, és mivel a különböző cégek nem akartak kimaradni e fényes jövő előtt álló iparág sikertörténetéből, ezért sorra alakultak a notebookokat tervező és gyártó cégek, olyanok, mint a Compaq, Epson, Apple, Toshiba.

A Toshiba T1100 laptop-nagyapa

Az 1985-ben megjelenő Toshiba T1100-as laptopot a vicces kedvű szakírók a mai laptopok nagyapjának keresztelték el. A hordozható PC egy 4,77 MHz-es Intel 80C88-as processzort, 512 kB memóriát, 3,5 collos, 720 kB-os floppymeghajtót tartalmazott, amely abban az időben a legnagyobb kapacitású meghajtónak számított. Az egész laptop csupán négy kiló volt, és egy 640 x 200-as grafikus kijelzővel rendelkezett. A hivatalos adatok szerint 8 órát bírt ki egy töltéssel. Ettől kezdve a Toshiba előkelő helyet foglal el a laptopok piacán.

A Toshiba alkotógárdája hozta létre a világ első 386-os processzorral működő notebookját, az első színes kijelzős hordozható számítógépet, az első 2,5 hüvelykes merevlemezt, az első PCMCIA csatlakozót, és USB portot, az első hordozható számítógépet CD-ROM meghajtóval stb.

Laptop café - Laptop
Toshiba T1100

Az 1980-as évek óta a notebookok elterjedtsége dinamikusan növekszik. Minden újabb generáció egyre kompaktabb, olcsóbb, vékonyabb, egyre erősebb, felhasználóbarát hardver eszközt képvisel, paramétereik egyre jobban megközelítik vagy akár meg is haladják az asztali számítógépek mutatóit.

A folyamatos teljesítménynövelés, és olyan energiafaló elemek megjelenése, mint a merevlemez, nagyságrendekkel növelte a noteszgépek energiafogyasztását. A fejlesztők előtt az a feladat állt, hogy kardinálisan csökkentsék az energiafogyasztást, különben a laptopok autonóm működése néhány percre korlátozódott volna.

Az első komoly lépést ebben az irányban az jelentette, amikor 1990-ben  az Intel megjelentette az első direkt noteszgépekbe készülő 386 SL processzorát. Egyedisége abban rejlik, hogy a CPU egyik kiegészítő funkciója éppen az energiahatékonyság javítása lett.


A hordozható számítógépek megalkotásának rövid története – I.-II. rész.

A laptop rövid története: 1-2. rész. Az Osborne 1 táskaszámítógép és a Toshiba T1100 notebook. Méret, tömeg (súly), intel processzor, opratív memória, merevlemez, kijelző mérete pixelben, moibil PC személyi komputer történet,  hardvereszköz ajánló, gépi eszközök, rövid laptoptörténet dióhéjban, intel cpu. A mai legismertebb laptop gyártók és márkák: Acer, Asus, Apple, Dell, HP, Lenovo, IBM, Toshiba, Samsung… Valamennyi márka és modell szervizeléséhez bőséges raktárkészlettel rendelkezik a LaptopSzerviz.EU és a Laptophardware Kft – fordulj bizalommal budapesti javítóműhelyeink szakembereihez a Fehérvári úton, a Béke utcában és a Teréz körúton.

TOVÁBBI CIKKEK A TÉMÁBAN

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

- Advertisment - spot_img
- Advertisment -spot_img

Izgalmas témák

Közkedvelt Cikkek

Legújabb hozzászólások